WUSV Közgyűlés beszámoló

Kedves német juhászosok!

A WUSV Közgyűlésére szeptember 26-án került sor, íme egy rövid beszámoló a minket érintő kérdésekről:

Előzmények: A MEOESZ kizárását az MNJK a tavalyi év során immár harmadik alkalommal kezdeményezte a WUSV-nál. Ennek eredményeképp a MEOESZ tagsági jogait felfüggesztették év elején, amely a tárgyalások nyomán kissé finomításra került és az SV bírós rendezvényeinket megtarthattuk.

Ezt követően a HNJE még májusban kérte a tagfelvételi kérelmét a WUSV-ba, egyúttal a MEOESZ jelezte, hogy a HNJE felvétele esetén önként kilép a világszervezetből. A kezdeményezésünket követően hosszas levelezés következett, és a közgyűlést megelőző tárgyalás során az alábbi megállapodás született:

1. A WUSV Alapszabályának változtatása szükséges a HNJE felvételének elfogadásához, melynek átdolgozása folyamatban van, így a HNJE felvétele továbbra is napirendi pont marad a jövő évi közgyűlésre.

2. A MEOESZ tagsági jogainak felfüggesztését azonnali hatállyal megszüntették. A MEOESZ delegáltja így már teljes jogosultsággal szavazott a Közgyűlésen.

3. Az SV bírók delegálása továbbra is lehetséges a MEOESZ részére a kiállítás és a munkavizsgák vonatkozásában. A körungra még nem lehetséges, erről további egyeztetésekre van szükség, a jelenleg az FCI és a WUSV között fennálló problémák miatt.

4. A WUSV kvalifikációs versenyek közös megtartásának kötelezettsége a tagság felfüggesztésének megszüntetésével fennáll.

Természetesen folytatjuk az egyeztetéseket és a további fejleményekről értesítünk mindenkit.

Egyebek:

1. Új WUSV Vezetőségi tagokat választottak: René Rudin (CH) alelnök, Roberto Caputi (VEN), Vadim Plotsker (USA)

2. Munkabizottság jött létre az új Alapszabály kidolgozására: a pereket végző jogászok mellé önkéntesként került be Jiri Tichy (CZ), Toine Jonkers (NL), R. Gonzales (E), Edgar Pertl (AT).

3. A Közgyűlésen napirendi pontként megjelölt jövő évi WUSV VB prezentációt és tájékoztatást sajnos nem állt módunkban megismerni, mivel a szervező egyesület képviselői nem jelentek meg a közgyűlésen. Elméletileg a WUSV honlapján későbbiekben elérhetők lesznek az információk.

Kategória: Hírek, kutyapolitika, WUSV | A közvetlen link.